Persze nem rajta múlt; ő megtett minden gusztustalanságot, amit csak lehet, ám az elvi szilárdság kifogott rajta. Ami egyaránt jellemző Lévai Anikóra és Orbán Viktorra. Horváth K. József írása.
Ordas Eszter bukása után Bujdosó Andrea lett a Tisza Párt budapesti frakcióvezetője – de az igazi döntések továbbra is Magyar Péter kezében maradnak. A pártban gyakorlatilag minden mozdulat közvetlenül az elnöktől érkezik, miközben a káderhiány és a politikai éretlenség egyre látványosabb.
http://www.168ora.hu/itthon/hirado-nyomoz-tiltakozo-kozalkalmazottak-utan-121212.html
A Híradó már tudja mit kell ilyen esetben tennie...ekkora szemét szervilizmust látott-e már a világ!!!
Nekem valami 50 százalékos emelés is dereng, amiért loholtatok a ballibek céduláival az urnához. Na kérem, hat év alatt a versenyszférában 15 százalék emelés sem volt. Akkor hogyan is vagyunk? Egyelőre a versenyszférában, termelésben dolgozók béreit kellene rendbe tenni, és majd ha ez megvan akkor lehet a közférában is emelni. Anélkül úgy lehetséges hogy mint a Görögöknél, meglesz felezve a létszámotok.
"Kedves" okmányirodai, Bevándorlási hivatali, "Magyar" államkincstári "dolgozók"!
1, 95%- otok komcsi!
2, A munkátok szart sem ér, a pofátok nagy, az én pénzemért nagyképűsködtök - VELEM!
3, A legtöbbször bent sem vagytok a munkahelyeteken!
4, A papírbaszásból nem állítotok elő értéket!
5, Legtöbbször nem tudjátok az adatokat hibamentesen ÁTMÁSOLNI sem!!!
6, Ha ez megtörtént, nekem kell 2x sorbanállni, 2x illetéket fizetni, de hogy egy "bocsi"- t odaröfögjetek, az már smafu...
MI A FASZT AKARTOK!
Előbb talán el kellene kezdeni DOLGOZNI!